2012. november 18., vasárnap

Az eheti bevásárlás: Rossmann akciók és téli haul

Azzal a mondattal szerettem volna kezdeni, hogy de szégyellem magam, de aztán rájöttem, hogy nem is, teljesen jól vásároltam, nem estem kísértésbe, nem vettem felesleges (de gyönyörű kabátokat leárazva! később írok róluk), hála az én kedves anyukámnak, aki ezt a vásárlást ajándéknak szánta, mert megnyertem egy iskolai versenyt, ami nem olyan nagy cucc, de tényleg kedveskedni akart és amúgy is mentünk a nagyihoz na :D Love you, mom! :)

Először kezdjük a Rossmann leárazással, amit a Jászai téren sikerül megejtenem. Bevallom őszintén, első utam mindig az akciós pult felé visz, hiszen olyan kincseket lehet ott találni pár forintos áron, hogy jajj (előző alkalommal 130 ft-ért vettem egy Astor körömlakkot...wow). Így történt ez most is, nem is akartam több körömlakkot, csak valami kis csecsebecsére gondoltam, vásárfia, ha úgy tetszik, amit hazavihetek és örülhetek neki.
Mindenképpen menjetek Rossmann-ba, mert a Lovely lakkok nyári kiadása le van árazva 270 és 250 ft-os árra, ami nem is rossz, tekintve, hogy 500 ft-ért vesztegették, amit én sokalltam egy nem olyan ismert márkáért, de így már jóban lettünk.


A kéknek nagyon szép matt kék színe van, minden csillámportól és cukormáztól mentesen, mert őszintén, nem vagyok oda a gyöngyházfényű lakkokért, bármilyen szépek is, szerintem öregítenek, nem tudom miért.
250.-

Kicsit tojássárga színe van, de valójában nem is olyan vészes, inkább a nude kategóriába sorolnám. Most ez a lakk van a körmömön, és sajnos, vagy nem sajnos, de 3 réteg minimum kell hozzá, hogy tökéletes fedést adjon. Igaz, én most kettővel dolgozom, végül is az is elmegy, de nem mutogatom minden ember fiának a művemet :D

A harmadik jó fogás ez a szájfény. Sajnos a legtöbb akciós szájfény tester volt előző életében, úgyhogy naná, hogy ki vannak bontva, és meg vannak csócsálva, de nem kicsit. Ezzel a darabbal szerencsém volt, hiszen eredeti, fóliázott csomagolásában találtunk egymásra, úgyhogy biztos voltam benne, semmilyen fertőző betegséget nem fogok elkapni, ha a számhoz fog érni mert én leszek az első yayy!
300.-

A színe picit meggyes, pirosas, de a szájfényeknél szerintem pont teljesen mindegy a szín, nagyon ritkán jön ki a valódi árnyalata. 

A most következő darabokat pedig az Árkádban lőttem a nagyi fele tartva.

A Zarát szerintem majdnem minden létező nőnemű lány imádja. Amikor belépek, csorog a nyálam, mikor meglátom az árakat, akkor sírva fakadok, és azt kiabálom, ha egyszer nagyon gazdag leszek itt akarok meghalni, de előtte egy nagyot bevásárolni. 
Attól függetlenül, hogy a ruhák, kiegészítők piszok drágák, a parfümök nagyon olcsóak egy drogériai darabhoz képest. Már vagy 1,5 éve innen veszem a parfümöket, hiszen az illatuk baromi jó, nagy a választék, és a Zara mégiscsak minőség. Ez a Black Pony 3 ezer forintomba került, és az illata mennyei: fűszeres, picit nehéz, de egy pár perc múlva már felfedezel egy kis gyümölcsös-virágos, könnyedebb beütést is. 
TIPP: ne a drogériákban vegyetek parfümöt, ha spórolni akartok, hiszen nem éri meg, kb ugyanazt a minőséget és illatot nyújtják

Egyik bloggerinánál olvastam, hogy a Reserved egyre jobb és jobb lett. Bekukkantottam, és láss csodát, valóban nagyon jó termékeket kínál, és sokkal megfizethetőbb áron, mint a Zara. Ezt a pulcsit 4700 ft-ért vettem, mivel utolsó darab volt, és le volt árazva, de eredetileg 6 ezer ft lett volna, ami lássuk be, megint nem sok egy vastag, kötött pulcsiért. Ráadásul burgundi színe van...:)

A H&M mindig jó barátunk marad, jóban-rosszban. Igaz, picit néha már tucatárunak gondolom, mert rengeteg ember hordja ugyanazt, de mégis, annyi jó cuccom van innen, hogy imádom őket. Ezt a pulcsit is leárazva szereztem 3 ezer forintért (eredeti ár 6 ezer), szóval ezt a szép menta pulcsit még télen is hordani fogom, nem érdekel, hogy igazi divatbaki, de annyira imádom, hogy csak na, már most.

Nincs mese, a burgundi vörös virágkorát éli, és az elején akármennyire is ódzkodtam ettől a színtől, mert hihetetlenül öregített, annál jobban megszerettem, hiszen láthattátok, hogy egy pulcsim is van már ebből a színből, plusz ez a hosszított pólóm. 
TIPP: attól, hogy még tél van, nem kell elhagynunk a kedvenc lenge pólóinkat, felsőinket, hiszen a réteges öltözködés egy nagyon jó módszer a mínuszok ellen. Én ehhez a felsőhöz mindenképpen egy basic topot fogok felvenni, plusz egy pulcsit és nem is fogok fázni. Ráadásul a top leszorítja a nemkívánatos pocikat is. :) 

 A New Yorkerben, C&A-ban és Pimkie-ben vannak nagyon jó kabátok, leárazva természetesen, szóval midnenképp nézzetek körül, mert vannak szép "bőrkarú" darabok is, de hosszabb pufi kabátok is, amik a nagy mínuszokban hasznosak lesznek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése