Nem akarok a tartalomra vagy a szereplőkre koncentrálni, egyszerűen a mondanivalóra. Érdekes témát boncolgat, ami kissé kényes is, több szempontból is. Ha kimegyek az utcára és látok egy kövér embert, nekem is az az első gondolatom, hogy azta, vajon mi történhetett vele, és nem néz ki valami fényesen. Nyilván én nem fogom őket bántani, vagy csúfolni, nem abba a csapatba szeretnék tartozni, inkább megtartom magamnak a véleményemet. De van olyan eset is, hogy meglátok egy kövér-teltebb lányt, és mégis azt mondom, hogy ejha, még így is jól néz ki, pedig nem is ezt várnád.
Nekem mindig is foglalkoznom kellett a súlyommal, már egészen pici korom óta. Nem akarok olyan erős szavakat használni, hogy küzdöttem és szenvedtem, mert ez egyáltalán nem igaz, inkább az aranyközépút megtalálása okozott némi problémát számomra, de azt hiszem már a helyes útra tévedtem. Csak hogy valaki még mindig keresi ezt az utat, csak sajnos neki nagyobb és súlyosabb problémái vannak, mint 5 kg plusz; neki már mázsás súlyproblémái esetleg egészségügyi problémái vannak.
Ebben a filmben mindkét oldalt láthattuk: a vékonyak szemszögéből és a kövérek szemszögéből is egyaránt képet kaphattunk az érzésekről, gondokról amik körbeveszik ezt a témát. Én vallásos suliba járok, és ott egyáltalán nincs kigúnyolás és sértegetés (legalábbis legtöbbször), persze nem élünk cukormázas szeretetben, de nem viselkedünk egymással úgy, mint a filmben. Sajnáltam a sértegetéseket hallgatni, hogy mindennap ugyanezt kell átvészelniük ezeknek a diákoknak, de szerintem ez lehetett volna egy nagyon jó indok vagy mozgatórugó, hogy igenis le kellene fogyniuk, mert hiába gúnyolódások, bizony sajnos ezek igazak voltak.
Viszont tudom azt is, hogy az őszinteség és a biztatás eme formája nem minden ember számára ösztönzőek, gondolok itt arra, hogy a szülei lehet, hogy beszéltek volna a fejével, de amíg ő nem dönti el magában, hogy neki bizony le kell fogynia, addig ez csak bántás a részéről, nem úgy éli meg, mintha jót akarnának neki a szerettei.
Van 1-2 ismerősöm, aki ugyanebben szenved, de sajnos nem merek erről velük beszélni, vagy megmondani nekik a véleményemet, mert legalább a legjobb barátjuktól ne kioktatást vagy kritikát kapjanak, hanem inkább elfogadást, hogy úgy érezze, a társaságukban biztonságban van. Tudom, hogy ez nem egy jó taktika, mindenképpen valahogy változtatni kellene rajta, de nem könnyű dolog.
Elsősorban nem könnyű ezekkel az emberekkel együtt élni vagy elfogadni őket, és itt most nem a testi adottságokról beszélek, hanem a belső tulajdonságaikról. Sokkal könnyebben megsértődnek, a lelkükre vesznek dolgokat, amiket egyáltalán nem kellene, és ahogy a filmben is elhangzik, minden rosszat vagy negatívat a kövérségükkel/túlsúlyukkal magyaráznak. Elsősorban amikor egy ilyen szituációba kerülnék, úgy kezdenék hozzá a beszélgetéshez, hogy elmondom, nem azért kell változtatni mert az egészség ide vagy oda (az is fontos, de ebben az esetben ez nem igazi nyomós indok egy elkeseredett embernek), hanem a szociális életéért és azért, hogy ne vágja el magát az emberektől. Egy túlsúlyos embernek mindig kiül az arcára, hogy mit gondol, magáról, túlságosan visszahúzódó lesz, és szerintem megint egy nyomós indok, hogy a környezetében levőket ugyanúgy le tudja hangolni az a hangulat, ami őt körülveszi, és ez cseppet sem jó.
Szörnyű dolog, amikor a legjobb barátoddal nem tudod megbeszélni a fiúügyeket vagy egyáltalán nem beszélhetsz neki sok mindenről, mert félsz, esetleg megsérted, vagy a lelkébe gázolsz azzal, hogy ő ezekből mind kimarad. Pedig elsősorban az, hogy kimarad, az főleg ő hibája, nem a tied. Magamat is azzal bíztatom, hogy soha nem szabad feladni a küzdelmet, akár én vagyok a soros a fogyásban (azért remélem ilyen szitu soha nem fog történni), akár más ismerősünk, akár anyukánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése