Önbizalom-hol vagy?

Sok blog témája vagy akár csak egy-egy bejegyzésének témája az önbizalom. A mai bejegyzés apropója egy (vagy inkább több) személyes eset az elmúlt 1 hónapból, amik nem érintettek valami pozitívan engem. Mindegy, nem is akarom részletezni, de természetesen az önbizalom téma körül ismét egy srác kering, de nem akarom, hogy ez az egész egy teljes pszichológiai bejegyzés lenne sajnáltatással vagy emlékezéssel, mert annak nincs értelme, hiszen kívülállóként azt sem értem, hogy miért is foglalkoztat engem. A lányok abszolút kiszámíthatatlanok és érthetetlenek, még önmagamnak is. :) Elsősorban magamat szeretném egy kicsit rendbe rakni, erre pedig adott a lehetőség:a blog. És ha már lefirkantom a gondolataimat, másokkal is szívesen megosztom, ösztönzöm vagy "helyre lököm", egyszóval igyekszem egy kicsit rózsaszínesebbé tenni a mostani érzéseimet.

Sosem voltam egy öntelt lány, de tényleg. Mindig csak negatívabban láttam magam, mint a külvilág, pedig nagyon igyekeztem, hogy ez megváltozzon, és sikereket érjek el. Mert az önbizalom számomra ott kezdődik, amikor elismered a sikereidet, és meglátod, hogy mi mindent képes vagy elérni. De ebben az évben valahogy úgy éreztem, hogy semmi, de SEMMI nem úgy alakult, ahogy azt én terveztem. Itt tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni, csak számomra voltak azok és nagyon fontosak, de természetesen a helyzetem cseppet sem volt ennyire depis, mint aminek most lefestem, de akkor így éreztem magam a pici, jelentéktelen problémákkal karöltve. Az az érdekes, hogy ebből szinte senki nem látott semmit, mert én 0-24 mosolygok, vagy szimplán rendben vagyok, soha nem szerettem kimutatni, ha rossz kedvem van, stb, mert önzőségnek tartottam azt, ha más emberekre akasztom át a hangulatomat vagy a gondokat (itt megemlíteném, hogy más az, ha elmondod valakinek, mert csak jó lehet!).

Aztán kezdtem kilábalni ebből a helyzetből, jött a nyár, új lehetőségek, új barátok, új ismerősök, és ilyenkor próbálom máshogy látni a dolgokat, pozitívabb lenni, és örülni minden apró történésnek, ami akkor történik, minden jó beszélgetésnek. De sajnos ez valahogy túl "shiny" volt a sorsnak, és mindig egy picit belezavar. És ekkor jönnek képbe esélyes srácok, de most itt koncentráljunk egyre. Gondolom, nem kell tovább folytatnom a történetet, elég annyi, hogy nem mosolygós smiley-val ért véget a dolog, legalábbis per pillanat nem.

Amúgy elég kellemetlen és rossz dolog, hogy az önbizalmunk egy sráctól függ. És ezt persze könnyű mondani, hogy ne érdekeljen, keress mást vagy ne figyelj oda rá fb-n, de ez nem így megy. Egy szó, mint száz, letört a dolog, de azért nem sírtam, nem olyan rossz a helyzet :D Inkább csak elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon akkor mi lehet velem a baj? Mi az a tényező, ami szétválasztott minket, amikor olyan jókat beszéltünk az egyik este? Mi történhetett? Mi történt?
Ezeket a kérdéseket szoktam feltenni magamnak, és ma úgy döntöttem, hogy persze, fájnak ezek a dolgok, de nem éri meg hosszú napokat, órákat, perceket eltölteni ezekkel a kérdésekkel, és azok megválaszolásával. Egy kérdésre azért válaszolhatunk, mégpedig az elsőre: nincs velünk semmi baj! Mert ha órákig beszélgettetek, akkor a belsőd rendben, és nagy valószínűséggel a külsőd is :)
Itt az a végszó: nem mindenkinek vagyunk a tökéletes választás, bármennyire is akarjuk. Gondoljatok csak bele, a fiúk nem játszadozzák ezt magukban, ha egy lány visszautasítja őket. Hát vegyünk róluk példát, és vegyük lazán az ilyen eseteket, mert ettől a folyamatos önmarcangolástól nincs önbizalmunk, bizony!


Hajrá mindenkinek, nehéz menet hozzászoktatni magunkat ezeknek a helyzeteknek az újraértelmezéséhez, de hátha mi lányok is egyszer olyan lazák és cool-ak lehetünk, mint fiútársaink. És tudjátok mit kívánnék egyszer? Hogy forduljon meg a kocka: egyszer a fiúk is legyenek és érezzenek többet a cool-ságnál :)